Biztosan vagyunk még néhányan felnőttek és gyerekek egyaránt, akik szeretjük a nyelvi játékokat, rejtvényeket, izgat bennünket egy idézet származása vagy esetleg egy eddig ismeretlen szólás, közmondás, egy régi, mára elfeledett szó jelentése.
A mi iskolánkban is van közel 30 felsős diák, aki szívesen indult el a Bolyai anyanyelvi versenyen, amelyet az idén online formában rendeztek meg 2020. november 6-án. Voltak közöttük olyanok, akik most indultak először és rutinos versenyzők is.
A verseny 3-4 fős csapatokban zajlik, 13 feladat megoldására egy óra áll a tanulók rendelkezésére. A feladatok között irodalmi és anyanyelvi, jórészt játékos kérdéseket találunk.
Izgatottan vártuk az eredményhirdetést, amelyre november 19-én került sor. Ekkor tudtuk meg, hogy iskolánk 7.évfolyamos „Csillámpónik” csapata első lett és bejutott az országos döntőbe! A csapat tagjai: Czifra Lilla, Kiss Natália 7.b, Kovács Dorina Hanna és Szabó Diána 7.a osztályos diákok. Felkészítő tanáruk: Nagyné Varga Mária
Ők képviselik iskolánkat a december 5-ei döntőben.
Feltétlen szeretném kiemelni az 5.évfolyamról a „ Szupercsajokat”: Boros Mirtill, Nagy Nóra Zoé és Tikász Fruzsina csapatát, akik 7. helyezést értek el. Felkészítőjük Pató Józsefné.
11. helyezett lett Gyenge Dorottya, Vass Anita, Vati Jázmin, Veress Dóra „Varázslatos magyarosok” alkotta 5. évfolyamos csapat. Felkészítőjük: Nagyné Varga Mária.
A hetedik évfolyamon 10. helyezést ért el a Kiss Bence, Tőkés Balázs, Schubert Balázs, Juhász Ákos ”Dilyóhéllyak” csapata, illetve 12.-ek lettek a „Serpenyősütők” Cziczás László, Hajzer Tibor és Mészáros Zsombor. Felkészítőik Nagyné Varga Mária és Pató Józsefné.
Az elért eredményekhez szívből gratulálunk!

Az országos döntőbe jutott csapat eredménye XI. hely.
Gratulálunk!